A köztudatban az emlőrák első jele a mellben megjelenő csomó, azonban számos, kevésbé nyilvánvaló tünet is utalhat mellrákra, mint például a bőr elváltozásai. Ezek észlelése még nem jelent feltétlenül rákot, azonban egy orvossal történő haladéktalan konzultáció létfontosságú lehet.


Egy emlőrákos beteg számára az emlőrák korai felismerése és kezelése jelenti a legjobb gyógyulási esélyt. Előrehaladott, áttétes betegség esetén pedig a gyors felismerés teszi lehetővé a célzott kezelési módok mielőbbi alkalmazását, amely javíthat a betegség kimenetelén.
Az emlőrák diagnosztizálásakor az idő létfontosságú!
A bőr felületének megváltozása az emlőn vagy annak környékén:
Ráncosodás
A mellben lévő csomó a kötőszöveti rostok rövidülését
és ezáltal a bőr behúzódását okozhatja, ráncos vagy horpadt megjelenést eredményezve.

A bőr felületének megváltozása az emlőn vagy annak környékén:
Narancsbőr
Az emlő bőrén megjelenő apró behúzódások a mell nyirokereinek elzáródását jelezhetik. Ez az emlőszövetek gyulladását és duzzadását okozza, melynek köszönhetően nagyobb bőrfelületen – a narancshéjhoz hasonló megjelenésű, kis gödröcskék alakulnak ki. Néhány esetben ez az elváltozás az emlőrák egyik típusának, a gyulladásos emlődaganatnak a tünete is lehet.

Látható vénák
az emlő felszínén
Érelzáródásra utalhat, mely daganatos csomót, illetve az emlőtumor növekedésével járó fokozott vérellátást is jelezhet.

Ekcéma-szerű kiütés vagy bőrpír a bimbón vagy annak környékén
Ez az emlőrák egy nagyon ritka tünete. Néhány esetben egy, az emlőrákkal összefüggő betegséghez, a Paget-kórhoz kapcsolódik.

Az emlőbimbó befordulása vagy helyzetének és alakjának
változásai
A tartósan befordult emlőbimbó mögött egy azt behúzó daganatos csomó állhat.

A mellbimbó préselés nélkül megjelenő
váladékozása
Ez arra utalhat, hogy a bimbó mögötti apró tejcsatornákat ráksejtek bélelik.

Tömöttebb tapintatú
emlőszövet
Ez a tejtermelő mirigyállományban lévő csomót jelezhet, de nyirokerek elzáródásának is jele lehet.

Duzzanat
a hónaljban
Ez a hónalji nyirokmirigyekben kialakult csomót jelezheti. Néha egy hónalji csomó feltűnőbb és könnyebben észlelhető lehet, mintha az az emlőben lenne.

Melyek az emlőrák
Rizikófaktorai?
Az emlőrák rizikója több faktor kombinációjából tevődik össze. Azonban a rizikófaktorok megléte nem vezet feltétlenül daganat kialakulásához, s néhány esetben a jól ismert rizikófaktorok hiánya ellenére is kialakulhat emlőrák. Emellett a különböző faktorok hatása sem egyforma.
Az emlőrák rizikófaktorai
Idősebb életkor
Az életkorral együtt
növekszik a rizikó; a legtöbb emlőrákot 50 év felett diagnosztizálják
Genetikai mutációk
A BRCA1 és BRCA2 gének öröklött mutációja emlőrák és petefészekrák fokozott rizikójával jár
Korai első menstruáció
12 éves kor előtt
Késői első szülés vagy gyermektelenség
Első terhesség/szülés 30 év felett
Késői menopauza
Menstruáció elmaradása 55 éves kor után
Fizikai aktivitás hiánya
Túlsúly / kövérség menopauza után
Masztopátia
Tömöttebb tapintatú emlők, több kötő- és zsírszövettel
Túlzott alkoholfogyasztás
Kombinációs hormonterápia használata
Ösztrogén és progeszteron pótlás menopauzában több mint 5 éven át
Fogamzásgátló tabletták használata
Bizonyos formái emelik az emlőrák kockázatát
Emlőrákos előzmény a kórtörténetben
Bizonyos nem daganatos emlő megbetegedések a kórtörténetben
Pl. atípusos hiperplázia vagy lobuláris carcinoma in situ
Családi emlőrákos érintettség
Emlőrák elsőfokú rokonnál vagy több családtagnál. Elsőfokú férfirokon emlőrákja is fokozott kockázatot jelent női emlőrákra
Sugárterápia a kórtörténetben
Mellkas vagy emlő besugárzás (pl. Hodgkin limfóma miatt) 30 éves kor előtt
Korábban dietilstilbösztrol (DES) tartalmú gyógyszert szedő nők és lányaik 1940 és 1971 között vetélés megelőzése céljából alkalmazott kezelés
Az emlőrák szűrése
Magyarországon
Figyelem! A legtöbb esetben még rendszeres önvizsgálattal sem észrevehetőek az egyébként gyógyítható elváltozások, ezek ugyanis csak és kizárólag mammográfiás vizsgálattal mutathatók ki megfelelő biztonsággal. Az életkornak megfelelő rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel a korai felismerés leghatékonyabb módja, Ön se hagyja ki ezeket!
Szervezett (népegészségügyi, rendszeres) emlőrákszűrés
Panaszmentes, 45–65 éves, átlagos rizikójú nők országosan szervezett behívásos szűrővizsgálata 2 évente
Alkalomszerű (opportunisztikus)
Tumorra gyanús tünet nélküli, emlőtumoros anamnézissel nem rendelkező, 30–35 év feletti nők vizsgálata emlőrák kizárása céljából
Vizsgáló- módszerek
Évente 8000 új emlőrákos beteget diagnosztizálnak hazánkban! Gyakori tévhit, hogy a dezorodorok, koffeintartalmú italok, vagy a túl szoros melltartó kockázatnövelő tényezők. Szintén sokan gondolják – tévesen – , hogy az emlőrák első jele a mellben megjelenő csomó. Ismerd meg a mellrák valódi rizikófaktorait és további korai tüneteit!
Emlőrákos betegeket támogató partnerszervezetek
Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen (Női Liga alapító szervezet)
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen 15 éve szervezi a figyelemfelkeltő rózsaszín Lánchídi sétákat azzal a céllal, hogy felhívja a társadalom figyelmét a betegségre. Az Összefogás azon dolgozik, hogy Magyarországon minél többet tudjanak a nők az emlőrák betegségről, a korai felismerés létfontosságú szerepéről, és a korai felismerés életkor és rizikófaktorok szerinti módjáról. Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen alapítóként vett részt 2018-ban a négy női egészséget érintő témával – köztük az emlőrákkal – foglalkozó öt civil szervezet összefogásával létrejött Női Liga megalakításában.
Mellrákinfó Egyesület
Mellrákinfó önkéntesei mind átestek a betegségen és azzal a céllal hozták létre az egyesületet, hogy segítsenek a betegtársaknak is átvészelni ezt a nehéz időszakot.
Tudják, hogy nincs két egyforma nő, így nincs két egyforma eset sem, és az ember főleg attól kér és fogad el tanácsot, aki már végigjárta azt az utat, amelyre ő még éppen csak rálépett. Ha úgy érzi, hogy szívesen csatlakozna TITKOS és ZÁRT Facebook csoportjukhoz, ahol nagyon sok támogatást, segítséget és biztató szót kaphat, írjon az info@mellrakinfo.hu címre vagy látogasson el a www.mellrakinfo.hu weboldalra.
Magyar Rákellenes Liga
A Magyar Rákellenes Liga (MRL) 1990 óta civil szervezetként vesz részt a rák elleni küzdelemben. Legfontosabb feladatainak tekintik az egészségnevelést, figyelemfelhívást a korai felismerés és önvizsgálat jelentőségére, szűrések szervezését és népszerűsítését a lakosság körében. A betegeket és hozzátartozóikat szakmai, jogi és lelki segítségnyújtással támogatják, rehabilitációjukat pedig klubfoglalkozások keretében segítik elő.
Hasznosnak találta az itt olvasottakat? Ossza meg másokkal is!
Felhasznált források
- Eight signs obreast cancer you might not know about, 2018
- CDC 2017, https://www.cdc.gov/cancer/breast/basic_info/risk_factors.html
- „Kecskeméti Konszenzus” MAGYAR ONKOLÓGIA 60:181–193, 2016
- „Levél az emlőrák kezelésének javításáért” MAGYAR ONKOLÓGIA 60:333–337, 2016
- Daganatok szűrése, https://www.antsz.hu/data/cms75553/Konyv4_20130904.pdf
- 42 éves a mammográfiai szűrés, https://www.antsz.hu/data/cms14632/PentekZ_42_eves_a_ mammografiai_szures_Mon_20100329.pdf
- Emlőszűrés, https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/szures/emloszures
- Fotók: unsplash.com, elements.envato.com